A vezető mutatók közül az FTSE 100 0,22, a CAC-40 pedig 0,23 százalékkal esett hétfő délelőtt, a DAX 30 ellenben 0,7 százalékos emelkedéssel üdvözölte a vasárnapi választások eredményét. A nagy bányatársaságok, mint a BHP Billiton, az Anglo American, az Antofagasta, a Rio Tinto és a Xstrata 0,3-15 százalék között estek az ipari fémek jegyzésének csökkenése miatt. Németországban az általános piaci hangulatot jócskán felülteljesítve az RWE 2,76, míg az E.On 2 százalékkal emelkedtek. A vasárnapi választások után ugyanis várhatóan jobb-közép koalíció lép majd hatalomra, amely kedvez az atomerőmű üzemeltető áramszolgáltatóknak. Estek viszont a betáplálási tarifák várható megkurtítása miatt a napelemgyártók. A SolarWorld részvényei 3,1, az SMA Solar Technology papírjai 2,3, míg a Q-Cells 3,4 százalékkal gyengültek. Nagy mozgolódás tapasztalható a gyógyszeripari cégeknél is. A holland Crucell 3,14 százalékot emelkedett, miután stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Johnson & Johnsonnal influenza elleni gyógyszerek kifejlesztésére. Ezen felül a Johnson & Johnson 301,8 millió euró értékben megvette a Crucell 18 százalékát kitevő újonnan kibocsátott részvényeket. Az Astra Zeneca 2,1 százalékot emelkedett. A gyógyszergyártó együttműködési szerződést kötött a belga UBC-vel a reumás artritisz kezelésére kifejlesztett gyógyszerének brazíliai bevezetéséről. A Solvay az elmúlt kereskedési napok rallyja után 3 százalékkal esett, miután a társaság bejelentette 4,5 milliárd euróért eladja gyógyszeripari üzletágát az Abbott Laboratoriesnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!