A Fővárosi Bíróság mai keltezésű elsőfokú ítéletében helyt adott a felperes DBI Ingatlanhasznosító Kft. (a Betonút jogutódja) kérelmének, hogy a követelt, összesen 13 milliárd forint plusz kamatai összegből egy csaknem négymilliárdos rész ügyét különítse el, s ebben hozzon részítéletet.
Amint az ítélet indoklásából kiderül a Betonút Zrt. és képviselője Dunai György a K&H Equities befektetési kapcsolattartójától, Kulcsár Attilától 2003 júniusában azt az ajánlatot kapta, hogy heti egy százalékos kamatra állampapírba fektethetne mintegy 4 milliárd forintot. A Betonút értékpapírszámlájára meg is érkezett a pénz, amiből Kulcsár részben diszkontkincstárjegyeket, részben K&H pénzpiaci alap befekztetési jegyeket vásárolt, ám az összeget a K&H technikai számláján keresztül hamisított megbízás és aláírási bélyegző segítségével az Állami Autópálya Kezelő számlájára irányította.
A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy a Betonút Zrt. tudtán kívül történt az átvezetés, így az alpereseknek meg kell téríteniük a kárt. Az ítélet meghozatalában a bíróság az írásszakértői vélemény mellett Kulcsár Attilla tanúvallomása támaszkodott.
Mint arról korábban beszámoltunk a volt bróker, akinek ítéletét később hatályon kívül helyezték (miután már 4,5 évet töltött rács mögött) és új eljárást indítottak az ügyében, ismét hangsúlyozta: nem lehetett volna a bank üzletszabályzatát sértő sorozatos átutalási gyakorlatot folytatni a back office és a vigadó téri fiók vezetője, valamint a brókercég vezetésének tudta nélkül, és sérelmezte, hogy ezek a személyek nem szerepelnek a vádlottak között.
A bíróság tőke és kamatok címén a mostani részítélettel 8,7 milliárd forintot ítélt meg a Betonút Zrt. jogutódjának.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Komoly bejelentéseket tett Gulyás Gergely: íme a legfontosabbak

Putyin: „Idióták, ha majd szájon csókolnak, az sem lesz elég”

Fájni fog ez a jó kis adócsökkentés: nem kicsit, nagyon

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Eljött a vihar előtti csend ideje, aztán jön, aminek jönnie kell

Varga Mihály: erősítjük a BÉT regionális szerepét

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Terítette kártyáit a Magyar Telekom
