A spanyol gazdasági minisztérium egyik illetékese szerint az 50 éves adósságpapír piacra dobását az teszi lehetővé, hogy érezhetően nő az ország kötvényei iránti kereslet, miközben az ország gazdaságának a kilátásai jelentősen javulnak. A Reutersnak nyilatkozó forrás azt is feltárta, hogy új, 30 éves kötvényt is kibocsátanak az év végéig, először 2009 szeptembere óta, amikor az adósságpapír átlagos hozama 4,7 százalék volt.
A spanyol hazai össztermék (GDP) 2011 második negyedéve óta folyamatosan csökken. Több mint kétévi recesszió után az idei év második felében várhatóan minimálisan növekszik a spanyol gazdaság, miután a második negyedévben csupán 0,1 százalékkal zsugorodott a GDP az előző három hónaphoz képest.
A spanyol kötvényhozamok tavaly nyáron csúcson álltak, majd fokozatosan csökkentek a gazdasági kilátások javulásával, ma már a válság kezdete előtti szintre álltak vissza.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni