New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,17 százalék, az S&P-500 index 0,05 százalék, a Nasdaq Composite index 0,08 százalék emelkedést mutatott.
Kedden a Wall Street indexei veszteséggel, a főként technológiai papírokat követő Nasdaq Composite pedig szerény nyereséggel zárt.
A befektetői hangulat meghatározó tényezője szerdán a Fed két napos monetáris politikai ülését követő bejelentés helyi idő szerint kora délután, európai idő szerint este nyolckor. A piac szinte kész ténynek tekinti, hogy a Fed 25 bázisponttal megemeli az irányadó dollárkamatot, az idén immár harmadik, a monetáris szigorítás 2015-i kezdete óta pedig nyolcadik alkalommal.
A kész ténynek tekintett kamatemelés mellett a befektetőket leginkább a Fed gazdasági növekedési kilátásokról alkotott véleménye és monetáris politikai irányvetése foglalkoztatja. A piaci konszenzus jelenleg mintegy 80 százalékos esélyt ad egy újabb 25 bázispontos kamatemelésnek az év vége előtt.
Az olajár lefelé korrigált az előző napi nyereséghez képest. A Brent kedden négy éves csúcsnál járt attól az aggodalomtól vezérelve, hogy az iráni olajexportra kivetett amerikai szankciók közelgő hatályba lépésével beszűkül a világpiaci kínálat. Washington igyekezett eloszlatni ezeket az aggodalmakat, hangsúlyozva, hogy az iráni olajexport kiesésével is lehet biztosítani a világpiac megfelelő ellátását.
A Brent nyersolaj ára az amerikai piaci nyitáskor a Brent nyersolaj ára 0,63 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 80,75 dolláron, a WTI ára pedig 0,62 százalékkal alacsonyabban 71,83 dolláron.
Az eurót 0,30 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1732 dolláron, az arany ára 0,44 százalékkal unciánként 1199,80 dollárra csökkent.
Képünk forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
