Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en elmondta, a magyar piac pénteki teljesítménye nem volt túl fényes, hiszen 0,4 százalékkal csökkent a BUX-index. Az OTP a gyorsjelentést követően gyengén kezdte a pénteki kereskedést, a nap végére már tudott szépíteni, emelkedni. A nap vesztese a Richter volt, a gyógyszergyári papír megközelítően 2 százalékkal 5270 forintra esett.
Az Erste vezető elemzője az MTI tudósítása szerint rámutatott arra, hogy a 13,5 milliárd forintos forgalom a BÉT-en kiemelkedőnek számít a szokásos pénteki értékhez képest.
A Mol 0,93 százalékkal 3210 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,68 százalékkal 11 820 forintra erősödött, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,11 százalékkal 468 forintra nőtt, forgalma 141,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 1,95 százalékkal 5270 forintra esett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az