GBPUSD
A hétfői kereskedés emelkedési kísérlete nem volt hosszú életű: így a GBPUSD kurzusa az elmúlt napok folyamán ismét dél felé vette az irányt. Az amerikai költségvetési problémák rövid távú megoldásának lehetőségére erősödő dollár mellett a vártnál lényegesen gyengébb brit ipari termelési statisztikák vetették vissza a devizapárt; azonban a font-spekulánsok alighanem a hét negyedik napján sem maradnak majd fontos események nélkül.
Csütörtökön a Bank of England kamat-meghatározó ülésére koncentrálhatnak a befektetők: bár az előzetes várakozások alapján erősen valószínű, hogy a brit jegybankárok a 0,5%-os irányadó ráta mellett a kötvényvásárlások keretösszegén sem változtatnak majd; így a kamatdöntés mellett közzétett esetleges jegybanki közlemény bírhat piacmozgató hatással; míg a devizapár számára szintén kiemelt jelentőségű lehet bármilyen, az amerikai adósságplafon lehetséges megemelésére vonatkozó hír is.
A GBPUSD kurzusa az emelkedő csatorna alsó trendvonalának letörése után ismét megkísérelte visszatesztelni azt: így míg felfelé első körben a 21-napos mozgó, majd az 1,6160-as szintre érdemes figyelnünk; a folytatódó negatív korrekció esetében az 1,5915-1,5885-ös zónából lefelé kilépve az 50-napos mozgó-, valamint az 1,5750-es támasz felé vehetné az irányt az árfolyam.

AUDUSD
Az amerikai dollár mérsékelt erősödése mellett felemás ausztrál foglalkoztatottsági statisztikák mutatták az utat a szigetország fizetőeszköze számára a csütörtöki kereskedés első felében: bár az ausztrál munkanélküliségi ráta szeptemberben 5,8%-ról 5,6%-ra süllyedt, a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az előzetes piaci várakozásoktól.
A szeptember második felében kezdődött pozitív korrekciót követően egyelőre elfogyni látszott a vételi erő, így amennyiben a kurzus a sáv közepéről ismét a 21-napos mozgó alá süllyedne, abban az esetben újra a 0,93-os támasz tesztelése következhetne. Felfelé mindemellett továbbra is a 0,95-0,9528-as zóna állhat majd a vevők útjába.

EURNOK
Jelentős gyengüléssel indította a napot a korona az euróval szemben, miután a szeptemberben a vártnál nagyobbat fékező infláció hatására ismét felerősödtek a norvég jegybank lehetséges kamatcsökkentésével kapcsolatos befektetői várakozások.
A trend továbbra is felfelé mutat, így az EURNOK kurzusa a 8,1656 szint leküzdése után tovább kapaszkodhat felfelé; míg a következő -heti bázison is meghatározó- ellenállást a 8,2240-es szint jelenthetné a devizapár számára.

GBPUSD, AUDUSD, EURNOK - technikai elemzés 2013.10.10.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető