Relatíve alacsony forgalom mellett kismértékben erősödött szerda délelőtt a forint, ám ebből a mozgásból nem vonna le messzemenő következtetéseket Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője, aki szerint továbbra is a 300-303 forint közötti sávban mozoghat az euró. A reggel megjelent hazai makroadatok nemigen hatottak a piacra, így fél 11 után az euró egysége 301, a dolláré 228,50, a svájci franké 243,85 forinton állt, az euró/dollár keresztárfolyam 1,3770-en járt, a zlotyval szemben pedig 4,2660-on állt az euró. A nap folyamán befolyásolhatja a régiós devizák árfolyamát a lengyel kamatdöntést (itt tartást vár a piac), illetve a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló döntés - hívta fel a figyelmet Kolba Miklós.
Az idén nyáron a lengyel nyugdíjsztori már alaposan megmozgatta az ottani részvényárfolyamokat. A varsói kabinet júniusban tette nyilvánossá, hogyan alakítaná át a nyugdíjrendszert annak érdekében, hogy csökkentse a költségvetés terheit és az államadósságot, hiszen évi 12 milliárd zlotyt kell az alapokba átutalnia.
Az akkor megismert forgatókönyvek alapján a kormány jelentősen csökkentené a nyugdíjalapok szerepét, ám azt az eshetőséget elvetették, hogy teljesen megszüntessék a magánpénztári pillért. Több javaslat maradt ugyanakkor a kabinet asztalán: a nyugdíjalapok tagjai választhatnának, hogy a járulékaikat az alapoknak vagy az államnak utalják; esetleg a nyugdíjalapoknak megtilthatják az állampapír-vásárlást; vagy a nyugdíjlapokban lévő vagyont fokozatosan átterelnék az állami rendszerbe akkor, ha a foglalkoztatott már közel van a nyugdíjkorhatárhoz; illetve a összes nyugellátást a tb fizethetné.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit