A dollár súlya 26,4 százalékról 22,4 százalékra csökken a renminbi kosárban január elsejétől. ezzel párhuzamosan 11 új deviza bekerül, köztük a dél-koreai von, a dél-afrikai rand, a forint vagy a lengyel zloty.
A renminbiindex értelme, hogy a jüan árfolyama kevésbé függjön a dollár mozgásától. Ha ugyanis csak az amerikai devizához hasonlítják a kínai fizetőeszközt, akkor jelenleg nyolcéves mélyponton van a jüan, a renminbiindex ellenében viszont majdnem négyhónapos csúcson van az árfolyam. A kínai hatóságok célja, hogy az indexszel szemben fenntartsák a jüan stabilitását. Másképp megfogalmazva a mostani lépés oka, hogy valamennyire függetlenítsék a jüan árfolyamát a dollár erejétől - mondta a Bloombergnek Christy Tan, a National Australia Bank elemzője.
A CFETS közleménye szerint főleg az ország legfontosabb kereskedelmi partnereinek devizái kerülnek be a kosárba, az új tagok súlya 21,1 százalék lesz. A forint a második legkisebb súllyal szerepel majd a kosárban, 0,31 százalék lesz a magyar deviza részesedése, ennél kisebb súllyal csak a norvég korona szerepel (0,27 százalék). A régióból a lengyel zloty 0,66 százalékkal szerepel majd. A dollár mögött az euró áll 16,3 százalékos súllyal, míg a japán jen 11,5 százalékot tesz majd ki. Rajtuk kívül csak a koreai von lesz 10 százalék felett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta