Határozott kamatemelést ígért szerdán Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán, hogy stabilizálja a pénzpiacokat.
Ez meg is történt, az egyhetes betét kamatát 200 bázisponttal 9,75 százalékosra szigorította a jegybank.
Gyorsan elillant a forint ereje
A forint csütörtökön erősebb volt nyitáskor, mint szerdán délután, amikor is szinte minden valutával szemben új történelmi mélypontra került. Az euró ellenében 416,859-nél, a dollárral szemben 409,899-nél volt a tetőpont.
A kamatemelés bejelentése után nem sokkal ismét gyengülni kezdett a forint, most már 413 forint fölött jegyzik az eurót, és 404 forintnál van a dollár, vagyis megnyugvást nem hozott a jegybank intézkedése.
Nem az MNB-n múlik
A háttérben az áll, hogy folytatódott az euró vesszőfutása az energiaválság miatti aggodalmak hatására, noha a norvégiai sztrájk befejezése némi enyhülést okozott a gázpiacon. Az eurót továbbra is nyomás alatt tartják a kifejezetten negatív kilátások, a német külkereskedelmi mérleg deficitbe csúszása, miközben az Egyesült Államok nettó energiaexportőr, ráadásul a kamatemelések is előrébb tartanak a tengerentúlon - közölte a Takarékbank.
Az euró gyengülése magával rántotta a régiós devizákat, így szokás szerint a forint gyengült a legnagyobb mértékben a magas bétája és a piac által vélt, de eltúlzott sérülékenység miatt, így a forint gyakorlatilag szabadesésben 416 fölé gyengült az euróval, és 410 közelébe a dollárral szemben. Az árfolyam délután élesen megfordult, miután Virág Barnabás MNB alelnök az egyhetes betéti kamat határozott emelést vetítette előre, mivel a jelenlegi pénzpiaci turbulencia érdemben rontja az inflációs kilátásokat. Így végül a forint a gyengülés nagy részét ledolgozta - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.
Egyre nagyobb kamatemelések kellenek
A múlt héten az MNB már lépett egy nagyot: 185 bázisponttal emelte az alapkamatot, az az intézkedés viszont csak néhány napra javított a forint helyzetén, hiszen ezen a héten már napról napra új történelmi mélyponton volt a magyar fizetőeszköz.
Hasonló mértékű kamatemelések utoljára a 2008-as válság idején voltak, 2008 októberében az október 23-ai hosszú hétvége előtt emelte meg 300 bázisponttal az alapkamatot az MNB, hogy elejét vegyes a forint és a magyar eszközök elleni spekulációnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre