Miután Donald Trump győzelmi esélyei megnőttek az amerikai elnökválasztáson a részvénypiacokon - magyar idő szerint szerda hajnlaban - eladási hullám alakult ki. A devizapiacon pedig a dollárt kezdték el gyepálni.
Az euró/dollár árfolyam - magyar idő szerint 9 óra előtt - 1,12-nél járt, ami az egy nappal korábbi 1,10-1,11020-as szintekhez képest több mint 1 százalékos dollárgyengülést jelent. A forinttal szemben is gyengült az amerikai deviza: a keddi 276 forintról 272-274 forintos tartományba csökkent az ára.
A forint egyébként nemcsak a dollárral, hanem az euróval szemben is előnyt tudott szerezni szerda reggel valamivel 306 forint felett volt az árfolyam.
A dollárgyengülés és a részvénypiaci zuhanás azzal magyarázható, hogy a befektetők szerint bizonytalanok a kilátások, amennyiben Donald Trump lesz az elnök. A Moodys Analytics előrejelzése szerint Trump várható intézkedései 2020-ra 3,5 millió munkahely elvesztésével járhatnak, a munkanélküliségi ráta hét százalékra növekedhet a jelenlegi öt százalékról.
A forint árfolyama az euróval szemben

A forint nem volt egyedül
A forint mellett a lengyel zloty is erősödött az amerikai devizával szemben szerda reggel. A keddi szintekhez képest 2 százalékkal 3,865-ra változott a keresztárfolyam. A régiós devizák közül a román lej és a cseh korona árfolyama is emelkedett a dollárhoz viszonyítva.
Később magához tért a dollár
Szerda délelőtt javított a dollár, miután levonult az amerikai elnökválasztás váratlan eredménye miatti pánik első hulláma, és a befektetők tudomásul vették Donald Trump győzelmét. Délelőtt fél tízkor a dollárindex - a dollár értékét a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató - 97,18 ponton, 0,69 százalékos mínuszban állt, de napi mélypontja 95,91 ponton volt.
A forinthoz képest is visszaerősödött a dollár: míg kora reggel a dollárt még 272,31 forinton, 1,61 százalékos mínuszban jegyezték, fél tízkor már 274,94 forinton, 0,66 százalékos veszteségben forgott az amerikai deviza. Ahogy a dollár erőre kapott, a forint árfolyama erősödésnek indult az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest. Az eurót fél tízkor 305,64 forinton jegyezték, szemben a fél hétkor elért 307,14 forinttal. A svájci frank jegyzése 284,28 forintról 282,56 forintra, a japán jené pedig 2,6820 forintról 2,6590 forintra süllyedt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
