Kora délutánra előző napi záróértéke közelébe kapaszkodott vissza a BUX index, a vezető mutató egy óra előtt néhány perccel mindössze 22 pontos csökkenést mutatott, s 17 100 ponton állt. Az OTP emelkedik, a bankpapír közel 2,5 százalékos drágulást követően 3090 forinton jár. A Mol esik, az olajrészvény 1,8 százalékkal áll tegnapi záróára alatt, 17 950 forinton. A Magyar Telekom is feljebb jött, 523 forintos árfolyama 0,4 százalékos mínuszt jelent hétfőhöz képest, a Richter 0,3 százalékos pluszban van, 34 850 forinton. Stagnálásba csúszott viszont az erősen kezdő Egis, 17 935 forinton születtek rá a legutóbbi kötések, több mint 4 százalékkal, 2180 forintig csúszott vissza a TVK árfolyama. A forgalom elég alacsony, egyelőre nem haladja meg a 4,5 milliárd forintot sem.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott