A japán piacon a Fanuc az egyik legerősebb teljesítményt mutatta 1,5 százalékos emelkedéssel, miután a cég hétvégi bejelentésében közölte, felpörgeti termelését. Ráadásul a jen gyengülése az exportszektor szereplőit is segítette, a Mazda közel 1százalékot erősödött, a NEC Corporation 1,7 százalékkal került feljebb.
Nem mozgatta meg különösebben az Alibaba részvényeit az a megállapodás, hogy a Yahooval megállapodtak 20 százaléknyi részvénycsomag visszavételéről. A megállapodásról már hetek óta keringtek pletykák, így a piac számított az eseményre. Az ausztrál bányatársaságok felfelé mozogtak, a BHP Billiton és a Rio Tinto 2 illetve 1,4 százalékkal zárt magasabban, míg a Newcrest Mining 1,4 százalékot gyűjött.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy