A pénzügyi piacok továbbra is tapsolnak az új japán vezetésnek: Abe Sinzó, a hónap közepén megválasztott miniszterelnök máris meghirdette kormányát, amelynek egyetlen célja van, az hogy életet leheljen a gazdaságba. Aso Taró, az új pénzügyminiszter azzal indított, hogy kijelentette: szeretné, ha a BoE nagyobb tempóra kapcsolna a vállalatok életerejét elszívó deflációval szembeni harcban. Ezzel követte főnökét, aki rögtön a választások után elkezdte noszogatni a jegybankot a cselkevésre.
A tokiói Nikkei tőzsdeindex a Wall Street gyenge szerdai szereplése ellenére erősödött, 0,9 százalékkal nőtt szemben a a Dow Jones 0,2 százalékos tegnapi lemorzsolódásával. A japán valuta 85,77 jen/dollárról 85,87-re gyengült - ilyen értékre 2010. szeptember 17. óta nem volt példa. Akkor a szeptember közepi első nagy jeneladást követte a viszonylag alacsony árfolyam. Elemzők nem tartják elképzelhetetlennek a 86-os szint elérését, sőt többen a 85-90-es sávba várják az árfolyamot.
Egyes szakértők ugyanakkor máris attól tartanak, hogy a gyengülés az import drágulása miatt költség vezérelt inflációt indíthat el. Japán a 2011. márciusi fukusimai atomkatasztrófa után leállította nukleáris erőműveit, és csak néhány blokkot indított újra. Ezért megugrott kőolaj bevitele, ami a jen gyengülése nyomán sokkal többe kerülhet a korábbinál. Kellemetlen lenne, ha a gazdaság élénkülését emiatt nem követné a vállalatok nyereségességének javulása - hangsúlyozzák.
Ha a jen iránti bizalom gyengülése összekapcsolódik az inflációs várakozások erősödésével, az nyomást gyakorolhat a japán államkötvények piacára is. Ez a kormány gazdaságpolitikájának legnagyobb kockázata, miután megdrágítaná a gazdaság ösztönzéséhez szükséges forrásokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető