Fél százalék nyereséggel 16782 ponton búcsúzott a BUX, az index végül nem napi minimumán zárt, de közel volt hozzá. Az iránytalan kereskedés ezúttal a külföldi piacokra is jellemző volt, így a magyar börze inkább csak követte a külföldi hangulatot. A kezdeti lelkesedés ugyanakkor nagyon rövidre sikerült, a piacból hamar kifogyott a szufla.
Az OTP 3226 forinton zárt, ez 0,74 százalékos csökkenés. A bankpapír 3300 forint felett kezdett a tegnapi erős amerikai emelkedésre reagálva, majd a 3345-ös csúcs után fokozatosan csorgott lefelé, az esés délután egykor gyorsult be. A mélypontot 3185 forint jelentette, innen kúszott föl a zárásra.
A Mol papírjai kezdeti bizonytalankodás után felfelé indultak, a 16310 forintos csúcsról azonban fokozatosan esett az árfolyam és 1,8 százalékos pluszban, 16100 forinton zárt.
Lényegében stagnált a Telekom és a Richter, a gyógyszerpapír 110 forinttal 35410-re emelkedett, a Telekom pedig egy forinttal 520-ra.
A Synergon és a Fotex árfolyama csökkent, jól szerepelt viszont az EstMédia és a Pannergy.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok