A félvezetőket és elektronikai szenzorokat gyártó osztrák vállalat 38,50 eurós ajánlatot tett az Osram teljes felvásárlására és a cég integrálásának szándékával - írta az MTI.
A frankfurti és a bécsi tőzsdéken az Osram részvénye tíz százalékkal 35 euró fölé, az idén március óta legmagasabb árfolyamára erősödött a kivásárlási szándék bejelentésére.
Kapcsolódó
Az amerikai Bain Capital Private Equity és a Carlyle Group befektetési társaságok a múlt héten 35 eurós ajánlatot tettek az Osram kivásárlásra, amit azonban a fő részvényes, az Allianz, valamint a tőkebefektetők érdekvédelmi szervezete, az SdK (Schutzgemeinschaft der Kapitalanleger) túl alacsonynak minősített.
Az AMS július közepén már jelezte érdeklődését az Osram iránt, nem kötelező érvényű ajánlatát akkor azonban visszavonta. Azóta azonban áthidaló hitelkonstrukció keretében 4,2 milliárd eurós finanszírozási forrást biztosított magának. A hitelt az AMS részben részvénykibocsátással, 1,5 milliárd eurós tőkeemeléssel kívánja visszafizetni. Az AMS AG részvénye emiatt a bécsi tőzsdén hét százalékkal gyengült hétfőn délelőtt.
A főként autóipari beszállítóként termelő Osram az elmúlt másfél évben tapasztalt üzleti nehézségei miatt került eladósorba.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?