A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,41 pontos emelkedéssel, 85 644,38 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest alig változott.
Enyhe csökkenéssel kezdődhet a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX 611,59 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel 85 643,97 ponton zárt szerdán.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött csütörtöki előrejelzésében kiemelte, újból erőre kapott a BUX index. A határidős árazások alapján enyhe csökkenéssel kezdődhet csütörtökön a kereskedés.
A vezető részvények közül az OTP nem tudta szignifikánsan áttörni a 24 000 forintnál adódó ellenállást, amely így továbbra is ellenállást képez, míg támasz 23 534 forintnál látható. Az OTP-részvények ára szerdán 140 forinttal, 0,59 százalékkal 24 000 forintra nőtt, forgalmuk 14,9 milliárd forintot tett ki.
A Richter a 30 napos mozgóátlag fölé erősödött, amely 10 650 forint közelében ad támaszt, ellenállást egy csökkenő trendvonal képez 10 750 forint közelében. A Richter-papírok árfolyama szerdán 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 660 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A Mol a 2886 forintos ellenállás fölé kapaszkodott, amely most már támaszt képez az árfolyamban, felfelé 2941 és 2964 forintnál látható további ellenállás. A Mol szerdán 20 forinttal, 0,69 százalékkal 2900 forintra erősödött 1,9 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama továbbra is 1386 és 1414 forint közötti támasz és ellenállás között mozog. A Magyar Telekom árfolyama szerdán 22 forinttal, 1,59 százalékkal 1402 forintra emelkedett, forgalma 796,9 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Meghan Markle robbant a Netflixen

Véget értek a tárgyalások, az orosz tisztviselők furcsa javaslatot tettek

Földrengés volt Magyarországon, több helyen is érezték

Lehullt a lepel: innen érkezhet olaj Magyarországra

Vigyázat: életmentő gyógyszert vontak ki a forgalomból

Jobb, ha ezzel számol: a One egységesíti az inflációkövető díjkorrekcióját

Állampapír: jön a második körös pénzeső

Csőzik László: „Ha a kormány térdre kényszeríti Érdet, Érdre kényszerítem a kormányt”

Újabb találkozót szerveznek Ukrajnáról, de új arcokkal
