A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,43 pontos csökkenéssel, 73 003,16 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest alig változott.
Iránykeresés, enyhe emelkedés várható hétfőn a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén, pénteken a BUX 662,76 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 73 003,59 ponton zárt.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött hétfői előrejelzésében kiemelte, ismét a 73 ezer pontos szintet ostromolja a BUX index. Pénteken megnyugtató emelkedéssel zárt a hazai részvénypiac, hétfőn iránykeresés, enyhe emelkedés várható nyitásban.
Kiemelte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama fontos szintet tört át, a következő meghatározó ellenállás 18 770 forintnál látszik. Az OTP-részvények ára pénteken 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 600 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
A Mol intenzíven korrigált felfelé, a következő nagyobb akadály 2700 forintnál adódhat, míg a 2620 forintos szint támaszt jelent. Pénteken a Mol 70 forinttal, 2,7 százalékkal 2660 forintra erősödött, 919,2 millió forintos forgalomban.
A Richter továbbra is a 10 560-10 750 forintos tartományban mozog, e két szintre érdemes a hétfői kereskedésben is figyelni. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 690 forintra erősödött, a részvények forgalma 519,9 millió forintot ért el.
A Magyar Telekomnál nincs változás, 1000 forintnál támasz húzódik, a 30 napos mozgóátlag 1043 forintnál jelent ellenállási szintet. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,2 százalékkal 1022 forintra emelkedett, forgalma 110,4 millió forint volt.
Varga Zoltán felidézte, hogy a BÉT közzétette a BUX index új összetételét. A pénteken megjelent közleményből kiderült, hogy a BUX indexből kiesik a BIF, illetve a Pannergy figyelmeztetést kap. Az új összetétel és az új súlyok szeptember 23-tól lesznek érvényben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!