A világ legismertebb kriptovalutája, a bitcoin átlépte a 30 ezer dolláros határt, ami előző év júniusa óta a legmagasabb szintet jelenti. A cikk írásásakor 30 087 dolláron lehet vele kereskedni a TradingView adatai szerint.

A bitcoin december 31. óta 82 százalékot emelkedett, ami jelentősen felülmúlja a Nasdaq 100 technológiai index 19 százalékos emelkedését.

Az arany, a befektetők másik kedvence idén 9,6 százalékkal emelkedett – írja a Bloomberg.

bitcoin már túlszárnyalta azt a szintet, ahol a Three Arrows Capital fedezeti alap tavaly nyáron bekövetkezett összeomlásakor állt – mégis több mint 50 százalékkal marad el a 2021 novemberében elért történelmi csúcsától.

Egyes szakértők úgy vélekednek, hogy a kiugrásnak nincs egyértelműen beazonosítható katalizátora, de nyilván nem teljesen független az elmúlt hónapok bankcsődjeitől, azaz, hogy

a hagyományos bankrendszerekbe vetett bizalom is meginoghatott. A recessziós félelmek, valamint a befektetőket inkább olyan eszközök felé terelték, amelyek a nehéz időkben is meg tudják őrizni értéküket.

„A bitcoint megbízható értékőrzőnek is tekintik, amelyből hiányoznak azok a problémák, amelyek a pénzed harmadik félnél vagy banknál való tárolásából származnak. Ezt támasztja alá az is, hogy 2021 óta csökken a korreláció a részvénypiacokkal.

A BTC-t mostanra már valóban kockázatmentes eszközként kezdik felfogni

jelentette ki Richard Mico, a fizetési infrastruktúrákat kínáló Banxa amerikai vezérigazgatója a Coindesk cikke szerint. 

A rali azonban a tartósan alacsony likviditással is magyarázható, ami a medvék szerint torzítja az árazást, és gyors visszafordulást is okozhat, ha a központi bankok határozottan kiállnak az infláció elleni küzdelem mellett.

Az elemzők is felhívják arra a figyelmet, hogy az alacsonyabb kereskedési volumen mellett az áringadozások is sokkal drámaibbnak tűnhetnek.

A technikai mintákat követő kereskedők most a 30800 dolláros területet tekinthetik meg első potenciális célként, amelyet a 31200 dollár követhet, ami pszichológiai szempontból újabb fontos küszöb lehet. 

A 30 ezer nagyon jelentős mind technikai, mind fundamentális szempontból

– mondta Mati Greenspan, a Quantum Economics vezérigazgatója. Az ellenállás már három hete folyamatosan épül, és most végre áttört – tette hozzá. 

Kép: TradingView

Más jelentős kriptovaluták is szintén árfolyam-emelkedésnek örülhetnek, mint például az ETH, amely átlépte az 1900 dolláros határt, cikkünk írásakor 1918 dollláron állt. 

Merre tovább?

A népszerű láncon belüli kriptoelemző, Willy Woo úgy gondolja, hogy bizonyos mutatók arra utalnak, hogy a bitcoin (BTC) nagy lépésre készül.

Woo egymillió Twitter-követőjének arról beszélt, hogy minden jel arra mutat, hogy a BTC újrafelhalmozási szakasza elkezdődött.

Az elemző azt is mondja, hogy „április érdekes hónap lesz” a BTC számára, szerinte az eladók 40 000 dollárig nem lépnek a piacra. Úgy véli, a bitcoin az elmúlt néhány hónapban már elérte a medvepiaci mélypontot, és most új szakaszba lép.

A piacok a héten a márciusi amerikai fogyasztói árindex (CPI) alakulását fogják figyelni, hátha jelét látják annak, hogy az infláció továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Februárban az amerikai infláció 0,4 százalékra lassult az egy hónappal korábbi 0,5 százalékhoz képest, éves szinten pedig 6 százalékra az előző havi 6,4 százalékról. Ennek pusztán azért van jelentősége, mivel a március 14-ei adatok megjelenését követően ugrott a bitcoin 26 ezer dollár fölé.

A befektetők emellett a banki óriások negyedéves eredményeit is mérlegelik majd. A JPMorgan Chase, a Wells Fargo és a Citigroup várhatóan hamarosan beszámolnak eredményeikről. Az elemzők nagyrészt visszaeső negyedévet várnak, különösen a nehéz helyzetben lévő pénzügyi szolgáltatási szektorban.

Túlélte a stressztesztet, menekülnek is hozzá a befektetők

Alighanem a bankcsődök hozadéka, hogy a bitcoin ismét biztonságos menedéknek tűnik és egyelőre az arany útját járja. Bővebben >>>

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!