A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,37 pontos csökkenéssel, 90 786,12 ponton nyitott csütörtökön.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Szerdán a BÉT részvényindexe, a BUX 2115,59 pontos, 2,39 százalékos emelkedéssel, 90 786,49 ponton zárt.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyama fontos ellenálláshoz érkezett, ami 25 700 forintnál húzódik, felette 26 530 forint közelében adódna a következő erősebb szint, míg támasz 25 ezer forintnál látható. Szerdán az OTP-részvények ára 1000 forinttal, 4,05 százalékkal, 25 700 forintra nőtt, forgalmuk 12,9 milliárd forintot tett ki.
A Mol jegyzése is tovább emelkedett, itt 2965 forintnál húzódik ellenállás, 2907 forintnál támasz. A részvény 10 forinttal, 0,34 százalékkal, 2936 forintra erősödött szerdán, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
A Richter árfolyama lendületesen törte át a 200 napos mozgóátlagot az elemző szerint, a következő erősebb szint 11 ezer forintnál húzódik, míg 10 560 forint közelében már támasz van. A papír árfolyama 250 forinttal, 2,38 százalékkal, 10 750 forintra erősödött, forgalma 2,1 milliárd forintot ért el szerdán.
A Magyar Telekom grafikonján 1691 forintnál látható ellenállás, 1647 forintnál támasz. Szerdán a részvény árfolyama nem változott, 1674 forint maradt, forgalma 1,5 milliárd forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Új adócsomaggal rukkolt elő a kormány: mutatjuk, mik változnak meg

Szabadlábra kerülhet az óbudai polgármester

Itt a váratlan fordulat: Brüsszel kicsit odavert Putyinnak, de lecsapni készül Ukrajnára

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Pofára estek az unokázós csalók

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Mi történt? Bődületes hangrobbanás rázta meg a megyeszékhelyet
