A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,17 pontos csökkenéssel 84 383,22 ponton nyitott pénteken.

A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.

Emelkedéssel kezdhet a pénteki nyitást követően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Szemán Péter a vezető részvények árfolyamában nem lát határozott irányt a hét utolsó kereskedési napján. A BUX csütörtökön 1259,58 pontos, 1,47 százalékos csökkenéssel 84 384,39 ponton zárt 27,2 milliárd forintos forgalom mellett.

Az OTP-részvények ára 550 forinttal, 2,29 százalékkal 23 450 forintra esett, a folytatásban 23 240 és 24 000 forint között mozoghat.

A Mol 28 forinttal, 0,97 százalékkal 2872 forintra csökkent, pénteken 2824 és 2886 forint között folytathatja.

A Richter 150 forinttal, 1,41 százalékkal 10 510 forintra gyengült csütörtökön, a továbbiakban a 10 390 és 10 650 forint közötti sávban mozoghat.

A Magyar Telekom az előző záráskor 22 forinttal, 1,57 százalékkal 1380 forintra esett, ezt követően 1369 és 1386 forint között változhat az árfolyama.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!