Fontos technikai szinteket közelített meg a Raiffeisen Bank International részvénye - írja az Erste Befektetési Zrt. elemzésében. A 200 napos mozgóátlagot már át is törte, és a 22 eurós támaszszint áttörése is megtörtént, ami alapján tovább drágulhat a részvény, mivel a következő ellenállás csak 24,2 eurónál helyezkedik el.
Az Erste ennél is ambiziózusabb célárat tűzött ki az osztrák bankpapírra, a javasolt kiszállási pontjuk az éves célár, vagyis 27 euró. A brókercég szerint több mint 20 százalékos felértékelődési potenciál van a hitelintézet részvényében.
A régiós bankok közül az egyik legolcsóbbnak számít a Raiffeisen. A 2019-es eredményvárakozással számolva a bank mindössze 5,4-es előretekintő P/E (árfolyam/egy részvényre jutó nyereség) értékeltségen forog, a 2020-as előrejelzés alapján még ennél is alacsonyabb, mindössze 5,0-ös a P/E ráta, ami az egyharmadával elmarad a régiós szektorátlagtól.
A bank a könyv szerinti értékének mindössze 60 százalékán forog, ami mind a szektortársak értékeltségének abszolút értékét, mind pedig a saját tőkearányos jövedelmezőségét (ROE) figyelembe véve alacsonynak számít. A régiós bankok értékeltségének regressziós vizsgálata megerősíti, hogy a Raiffeisen jelentősen alulárazott a többi bankhoz képest és mintegy másfélszeres árazás lenne indokolt jövedelmezősége alapján.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka