Nagyot emelkedtek az ázsiai tőzsdék a szerdai kereskedésben, a legjobban a japán Nikker teljesített, mely 2 százalék feletti pluszban zárt.
A régió börzéit az a pozitív befektetői hangulat hajtotta felfelé, mely az európai és tengerentúli piacokon is kifejtette a hatását, és amelynek a hátterében olyan tényezők állnak, mint például a tegnapi vártnál jobb ZEW index és a jelentős kereslet a spanyol államkötvény aukción. Emellett az amerikai vállalati gyorsjelentések is inkább felfelé segítették a piacokat.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.
Az egyes ágazatok közül a nemzetközi piaci hangulat javulására kiemelten érzékeny bankszektor reagált kiemelkedő teljesítménnyel, a szektor szereplői között a 3-4 százalékos pluszok sem voltak ritkák.
A techszektor is jól teljesített, miután a Nasdaq 1,8 százalékkal került feljebb a tengerentúlon.
A jen dollárral szembeni gyengülésének köszönhetően több exportőr vállalat is, mint például a Toyota vagy a Nissan látványos emelkedést mutatott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon