Vegyes elmozdulást mutattak tegnap a tengerentúli indexek, s bár több fontosabb makroadat is napvilágot látott, piaci szakértők szerint a hangulatot elsősorban a vállalati gyorsjelentések befolyásolták. Ezek egyelőre igen kedvező képet festenek, ezt pedig csak megerősítik az Apple tegnap, piaczárás után közzétett eredményszámai.
Ázsiában a főbb indexek nem mutattak jelentősebb elmozdulást, az élen a japán Nikkei végzett 1%-os emelkedéssel. A többi fontosabb benchmark közül a kínai Shanghai Composite 0,7, az ausztrál S&P/ASX 200 0,2 százalékkal került feljebb, míg a hongkongi Hang Seng 0,2 százalékot gyengült.
Az Apple erős gyorsjelentésének köszönhetően a technológiai szektor felülteljesítő volt a Távol-Keleten, Tokióban az Advantest Corp. 2,5, az Electron pedig 1,4 százalékot erősödött. Szöulban az okostelefonok piacán az Apple egyik fő riválisának számító Samsung árfolyama pedig 2%-kal ugrott meg.
"Az Apple jó eredménye pozitív a társaság ázsiai beszállítóinak szempontjából is" - jegyezte meg Kirk Yang, a Barclays technológiai szektorral foglalkozó szakértője.
Japánban az exportszektor is jól teljesített, köszönhetően a jen gyengülésének, a Canon 1,5, a Nissan 1,2, a Bridgestone pedig 1,3 százalékkal értékelődött fel.
A mai nap folyamán az amerikai piacra lesz érdemes figyelni a befektetőknek, egy délutáni tartós cikk-rendelésállományi adat mellett napvilágot lát a Fed kamatdöntő ülésének eredménye, valamint a jegybank ismerteti legfrissebb gazdasági prognózisait is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket