A befektetők hangulatát az elmúlt hónapokban főként a Fed kötvényvásárlásainak további sorsáról szóló találgatások, az amerikai makrogazdasági adatok minősége, az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos viták, a vállalati eredmény-várakozások és az európai adósságproblémák elmélyülése határozták meg. A vártnál kedvezőtlenebb gazdasági adatok miatt a befektetők egyre jobban aggódtak a vállalati eredmény- várakozások esetleges csökkenése miatt, ami ronthatja a piaci értékeltségi szinteket, és így lefelé hajtotta a részvényárfolyamokat. A következő negyedévben nem elsősorban a makrogazdasági adatok, sokkal inkább a politikai döntések és a válságkezelésre adandó válaszok lesznek előtérben, és határozzák meg a befektetői hangulatot - mondta Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Ez elsősorban az eurozóna aktuális ügyeit jellemzi, de hasonló a helyzet az Egyesült Államok további fejlődésének tekintetében is - tette hozzá.

Az aktuális válság 41 hónapja tart, ami azt jelenti, hogy a korábbi válságoknál jóval tovább tart a kilábalás. E szempontból elsődlegesen a munkanélküliség lesz meghatározó, főleg mivel választások lesznek Amerikában, így az elnök újraválasztása szempontjából is ez lehet a lényeges. Ezt bizonyítja az amerikai elnök magyar idő szerinti péntek hajnali beszéde is Háda szerint.

A magyar piacon kedvenc a Mol

A magyar gazdaság növekedési kilátásait illetően aggodalomra ad okot, hogy a termelés és az export egyre kisebb ütemben bővül, illetve a lakossági fogyasztás sem élénkült a kormányzati intézkedések ellenére sem. A fogyasztói árak májustól mérsékeltebb ütemben emelkednek, de a globális kockázatok és törékeny hangulat miatt kamatcsökkentésre nem lát teret az idei év hátralévő részében Háda. A nyári hónapokban a hazai részvénypiac a nemzetközi trendekkel együtt mozgott, az augusztusi zuhanás hasonló mértékben érintette a fejlett piaci és régiós indexeket is, a korábban tapasztalt relatív alulteljesítés a BUX esetében tehát megszűnni látszik. A forgalom sajnos továbbra is rendkívül alacsony, a nagyobb piaci szereplők kevésbé vesznek részt a hazai részvénykereskedelemben. Ez a sajnálatos tendencia a következő hónapokban is fennmaradhat, bár az őszi hónapokban számítani lehet némi élénkülésre. A jelenlegi nyomott helyzetben a várható kormányzati intézkedések tovább nehezítik, sőt szinte lehetetlenné teszik néhány jelentősebb kibocsátó részvényeinek helyes értékelését. A Quaestor részérő azonban a kedvenc papír továbbra is a Mol, amelyet vételre ajánlanak 20 500 forintos árfolyam mellett, annak ellenére, hogy sokkal rosszabb befektetői hangulatra számítanak. A Mol esetében a Szíria gondok, valószínűleg nem érinti majd negatívan a céget - mondta Háda, hozzátéve: stabilan magas olajár mellett, a finomítói árrések valószínűleg nem javulnak majd. Az OTP esetében is eladásról gyűjtésre változtatta ajánlását a Quaestor 4820 forintos célár mellett. Az OTP esetében a pozitívumot a külföldi leányok eredményhozzájárulása adja, negatívum viszont, hogy a magyar hitelkockázati mutatók romlanak. Valószínűleg a mutatók még tovább romlanak, hiszen ezt fenntartja a munkanélküliség, és a svájci frank csúcsok sincsenek még benne az eddig számokban.

A gyógyszergyártók szempontjából a hazai szabályozás okozza a gondot, amiből egyelőre úgy tűnik a Richter jön ki jobban. Az értékelést azonban nehezíti, hogy a jövő évi szabályozás még nem ismert, ez alapján valószínűleg már újra kell értékelni majd a számokat.

Nincs túlértékelve az arany

Az európai és amerikai adósságproblémák, valamint a világgazdasági növekedés lassulása nem kedvez az energiához köthető nyersanyagoknak, legfeljebb a dollár esetleges leértékelődése tarthatja az árfolyamokat. A nemesfémek piacán a hosszú távú emelkedő trend töretlen, így az árfolyameséseket vételre használnánk ki. Nem gondoljuk, hogy buborékjelenség alakult volna ki az arany piacán, mivel jelenleg ennél jobb eszközt nehéz találni, így az arany továbbra is elsőszámú menedékeszköz lehet. A Quaestor szerint a vevők vannak többségében a rizs, a gyapot, a kávé és a kakaó piacán, míg a rézpiacot az eladók uralják.

Még teszteli majd a piac a svájci jegybankot

A devizapiacon továbbra sem látják jelét a bizalomnak. A finanszírozási és likviditásnöveléssel kapcsolatos spekuláció marad a mozgatórugó ezen a piacon a Quaestor szerint, így a túlzott kockázatvállalást kerülni kell Háda szerint az amerikai jegybank (Fed) szeptember 20-21-i ülése előtt. A japán jen menedékdeviza szerepe felértékelődött, mivel a svájci frankra már negatív kamatlábakat jegyeznek. A nyersanyagdevizák továbbra is felülteljesítőek lehetnek az euróval és a dollárral szemben, a feltörekvő piaci devizák is tarthatják magukat. A Quaestor szerint venni a svéd, a dán és a norvég koronát érdemes. A piaci hangulat változékonysága miatt azonban a napon belüli kereskedést preferálják.

A svájci jegybank 1,20-as árfolyamgátja viszont egyáltalán nem biztos, hogy megoldotta a gondokat, annak ellenére, hogy Soros György, már nyugdíjba vonult - mondta Háda . Sok hedge-fund menedzser van ugyanis a világon akik szinte biztosan probára teszik majd a svájci jegybankot. Ezzel a lépéssel csökkent Svájc függetlensége, amihez régebben nagyon ragaszkodtak. Így az idő dönti majd el mennyire lesz ez sikeres. Egyes államok szuverenitásának a csökkentése is szükséges a mostani válság megoldásához azonban tette hozzá Háda Bálint. Fontos a kérdésben azt is látni, hogy a legnagyobb svájci frank kitettsége a német bankoknak van, így ennek az országnak is érdeke volt az árfolyam rögzítésem igy az sem kizárt, hogy, ha e miatt bajba kerülnek a svájciak akkor a németek a segítségükre sietnek. Egyedül ugyanis nem valószínű, hogy sikeresen tudnák megvédeni a svájciak az 1,20-as szintet, amiben a németek, ha mást nem verbálisan biztosan segíteni fognak.

A dollár erősödése mellet is szólnak érvek. Például tartalék devizaként nincs alternatívája - mondta Háda, ráadásul az elmúlt napok politikai nyilatkozatai is ezt erősítették..

A forint esetében is megszakadt a magyar deviza erősödése. A gyengülés esetében a 280 és 290 forintos szint jelenthet megállót. A forint árfolyamában is látszik tehát, hogy még mindig menekülnek vész esetében a forinttól a befektetők. Ez az árfolyam tükrözi ugyanis az országkockázatot, míg a frankkal szembeni árfolyam inkább a világgazdasági kockázatokat mutatta.

Háda szerint nagyon fontos azt látni, hogy kockázatmentes befektetéssel jelenleg nem nagyon lehet pénzt keresni. Az árupiac kivételével pedig nem nagyon érdemes a vedd meg és tartsd taktikát alkalmazni,sikeres az lehet, aki gyorsan lép ki és be a piacokra.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!