A Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakembereinek célja, hogy az algoritmus segítsen megállapítani, mennyi kalóriát fogyasztunk az adott étellel - írta az MTI.
Nick Hynes és kollegái több tucat gasztronómiai honlap egymillió receptjével ismertették meg az algoritmust, mindegyikhez párosították a végeredmény illusztrációját. Jelen állapotában az AI 65 százalékos pontossággal kiválasztja a megfelelő receptet.
Kapcsolódó
A fotó alapján azt is meg tudja mondani, mi van az ételben: ha lát egy tálca süteményt, azt tudja, hogy valószínűleg lisztből, tojásból és vajból készült.
Azt nem tudja megmondani, hogyan készítették el az ételt, például, hogy a hagymát párolták, vagy megsütötték, ám Hynes reméli, hogy ezt a tudást is megszerzi majd.
A rendszer különösen jól működik aprósütemények és muffinok receptjeinek megtalálásához, mivel ezek nagyon népszerűek az interneten - idézte Hynest a The New Scientists folyóirat honlapja.
A mesterséges intelligenciát egy honolului számítógépes konferencián fogják részletesen bemutatni.
Az emberek az algoritmus jobb verzióját majd felhasználhatják arra, hogy egész nap nyomon kövessék étrendjüket. A cél, hogy pontosan megmondja, mennyi kalóriát tartalmaz az adott étel - mondta Hamed Haddadi, a Londoni Queen Mary Egyetem munkatársa.
Léteznek már applikációk a kalóriabevitel ellenőrzésére, de ehhez az embernek be kell táplálni azt, mit fogyasztott - tette hozzá Haddadi.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban