A 27 éves Kevin George Aziz Riad egy Los Angeles-i autópályáról hajtott le a kocsival, majd átment egy piros lámpán, beleütközve egy másik autóba, amelynek két utasa életét vesztette.
Bár a bírósági iratok nem említik, az amerikai autópálya-felügyelet, a National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA) helyszínelői a baleset idején megállapították, hogy a vezetőtámogató rendszer működött az ütközés során.
Általános probléma, hogy a Tesla megtévesztő módon kommunikál az általuk gyártott autók önvezetésével kapcsolatban. Az Autopilot nevű funkció a neve ellenére valójában csak 2-es szintű önvezetésnek tekinthető, ami csak részben automatizálja a jármű bizonyos funkcióit.
Ugyanígy, 2-es szintű önvezető autónak számít minden olyan jármű, amiben sávtartó asszisztens és adaptív tempomat található, azonban a sofőrnek vezetés közben folyamatosan a kormányon kell tartania a kezét, hogy vészhelyzet esetén be tudjon avatkozni. Az elengedett kormánnyal való közlekedéshez már legalább 3-as szintű önvezetésre van szükség: a Mercedes EQS modellje nemrég meg is kapta az engedélyt, hogy a tulajdonosok elengedett kormánnyal közlekedjenek vele a német autópályákon, de maximum 60 km/h sebességgel - írja a szakportál.
Az Autopilot funkciót már korábban is összefüggésbe hozták halálos balesetekkel, az áldozatok családjai pedig már több pert is indítottak a Tesla ellen.
Legolvasottabb

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Több járatát is felfüggeszti a Wizz Air

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

Az államkincstári kamatok elveszítésével riogatnak, de ez csalás

Magyar lelemény? Késett a vonat, így vonatozással ütötték el az időt Balatongyöröknél

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ
