Bár sokan gondolják, hogy az e-sportok a legtöbb internet-felhasználóval rendelkező kelet-ázsiai régióban a legnépszerűbbek, Európa úgy tűnik gyorsan felzárkózik. A PayPal és a SuperData Research kutatása szerint a piac gyors ütemben nő Európában, 2018-ban az iparág összbevétele meghaladhatja a 345 millió dollárt.
A piac értéke és a nézőszám alapján a felmérésben résztvevő országok közül az első négy helyen Svédország, Oroszország, Franciaország, és az Egyesült Királyság áll. A toplista élén álló Svédországban az e-sportból származó bevételek 2016-ban meghaladták a 40 millió dollárt. A kutatás szerint Magyarországon az iparág bevétele tavaly meghaladta az 527 ezer dollárt, és 25,04 százalékos várható éves növekedési ütemmel számolva 2018-ra akár az 585 ezer dollárt is elérheti. Ez mai árfolyamon nagyjából 172 millió forintot jelent. (A magyar e-sport helyzetéről itt írtunk bővebben.)
Ki nézi és ki játssza?
A SuperData kutatása szerint az érdeklődők két legnagyobb korcsoportja a 18-24, és a 25-34 év közöttiek, továbbá ez a két korcsoport teszi ki a nézők 62 százalékát. Az e-sport rajongók csupán 10 százaléka idősebb 45 évesnél.
A kutatás szerint az e-sportok iránt jellemzően a férfiak érdeklődnek: Európában az e-sport játékosok 84 százaléka férfi. Országokra bontva a női játékosok aránya Svédországban a legmagasabb (24 százalék), amit Franciaország (22 százalék), az Egyesült Királyság (22 százalék) és Magyarország (13 százalék) követ. A női játékosok aránya Izraelben a legalacsonyabb (10 százalék).
A Superdata kutatása szerint Észak-Amerikában a legnépszerűbb e-sport bajnokságokat 33 millió néző követi, akiknek a 71 százaléka a 18-34 éves korosztályból kerül ki. Magyarországon az e-sportoknak 2016-ban több mint 223 ezer egyedi nézője volt és az előrejelzések szerint számuk 2018-ra 331 ezer főre nő.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon