Az új termék kamerája immár tizenkét megapixeles, és 1080p-ben rögzít akár egy perc videót, illetve streamelni is tud. Hangparancsokkal továbbíthatunk képeket és még a felvételt jelző LED is fényesebben világít, hogy felhívja magára a figyelmet. Az okosszemüveg megszabadítja a gazdáját a kézben tartott fényképezőgép kötöttségeitől, és lehetővé teszi, hogy fényképet vagy videoklipet készítsen a saját egyedi nézőpontodból.
A szemüvegek ára 299 dollártól (104 000 forint) kezdődik.
A következő generációs szemüveget az alapoktól kezdve újratervezték, meghallgatva a közösség visszajelzéseit, és időt szakítva arra, hogy megértsék, mit szeretnek az emberek a termékben.
Eddigi tapasztalatok
Több nagy technológiai portál újságírói megkapták a háromszáz dolláros okosszemüveget, hogy kipróbálhassák azt, és egyelőre úgy tűnik, hogy szeretik az új terméket. A beszámolók közül akad olyan, ahol a viselője azt állítja, hogy ez év leghasznosabb kütyüje, és mivel amúgy is szemüveget hord, készen áll arra, hogy ez legyen az állandóan viselt szemüvege.
A Ray-Ban Meta hangszóróit is dicsérik, hiszen hiába nem tudjuk azokat a fülünkbe dugni, mégis teljesértékű Bluetooth-fülesként működnek. A beszámoló alapján még a legnagyobb hangerőn sem zavarta a körülötte lévőket. A hangminőség, bár hívásokhoz tökéletes, természetesen nem ér fel egy hagyományos fül- vagy fejhallgatóval, ha zenét hallgatunk, de nem is ez a cél. A kamera fejlődése szintén vitathatatlannak tűnik. A videók minősége szintén javult, ám a képstabilizátorról megoszlottak a vélemények.
A negatívumok ezzel szemben nem tűnnek kezelhetetlennek: a beépített mesterséges intelligencia, ami a kérdéseinkre válaszol, messze elmarad a ChatGPT-től. Továbbá csak a Facebookon és az Instán streamelhetünk, TikTokon és Twitch-en például nem. Az akkumulátor intenzív használat mellett három-négy, egyébként körülbelül hat órát bír – foglalta össze a Rakéta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér