A Duma 356 szavazattal kettő ellenében, egy tartózkodással fogadta el az anonim csetelést megtiltó törvényt - írja a 444.hu.
Megtiltanák, hogy olyan felhasználó vegyen igénybe csetszolgáltatást, akinek nem tisztázott a személyazonossága. A törvényben nem szerepel az azonosítás pontos technikája, erről állítólag kormányrendelet fog intézkedni. Egy egyelőre meg nem nevezett orosz kormányszerv utasíthatná a netszolgáltatókat bizonyos csetüzenetek vagy emailek blokkolására.
Kapcsolódó
A kormányzat a tervezet ellenzői szerint például ahhoz szerez ezzel jogosítványokat, hogy ellehetetlenítse tüntetések szervezését azáltal, hogy egyes témákban egyszerűen megtiltja a kommunikációt.
A Duma elfogadta egy ehhez kapcsolódó másik törvénymódosítás első verzióját is, ami útlevél bemutatásához kötné a sim-kártya-vásárlást.
Eközben Európában mától olcsóbban lehet internetezni
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?