A magyar miniszterelnök - aki korábban a Liberális Internacionálé egyik alelnöke volt - először július 24-én az állami rádiónak adott pénteki interjújában használta a kifejezést, azóta többször is, a legutóbb múlt héten, hétfőn a kormánylap Magyar Nemzetben megjelent írásában. Ebben a libernyákok elleni harcra szólította fel híveit - írja Magyar Hang.
Egyelőre nem tudható, hogy ki az a személy, aki regisztrálta az internetes címet, mivel a hivatalos adatbázis a korábbi gyakorlattól eltérően természetes személy regisztráló esetén nem tünteti fel a használót. Az viszont biztos, hogy gyorsan reagált, augusztus 6-án kérte e regisztrációt - írta a lap.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?