Az amerikai számviteli szabványok (GAAP) alapján készült adatsor szerint a cég vesztesége részvényenként 0,03 dollár, nettó vesztesége pedig 0,7 millió dollár volt, szemben a 2015 harmadik negyedévében elért 5,6 milliós nyereséggel. Az utóbbi negyedévre alapozva a vállalat a negyedik negyedévben 87-87,5 millió dollár közötti, míg az egész évre 335-335,5 millió dolláros árbevételre számít.
A LogMeIn korábbi tájékoztatása szerint fejlesztői részlegének jelentős része Magyarországon működik, itthon 370, világszerte ezernél is több embert foglalkoztat a vállalat, éves szinten pedig átlagosan 20 százalékkal nő foglalkoztatotti létszáma. A LogMeIn idén nyáron egyesült a Citrix GoTo nevű cégével, aminek köszönhetően tovább gyarapodott távelérésre specializálódott portfóliója.
A cég Magyarországon Budapesten, Szegeden és Debrecenben többségében informatikusokat foglalkoztat. A LogMeIn it-megoldásai olyan partnereket szolgálnak ki a globális piacon, mint a HP, Microsoft, Walmart, GE, vagy KFC - áll a tájékoztatásban. A 2003-ban alakult LogMeIn alapítója magyar szakember, központja jelenleg azonban már Bostonban van, a vállalat világszerte 8 irodával rendelkezik.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak