Ma már szinte minden készülékgyártó beindította "trade-in" programját, vagyis a jó állapotú egy-két éves készülékeket beveszik a felhasználóktól és - például egy előfizetési díj fejében - rendszeresen adnak helyette egy újat, többek között az aktuális csúcsmodelleket.
Többek között ezeknek a programoknak köszönhető, hogy egyre több olyan készülék kerül vissza a "rendszerbe", amelynek használhatósága alig kisebb, mint az aktuális csúcsmodelleké. Ezeket pedig imádják az olyan feltörekvő piacokon, mint Latin-Amerika vagy India, de bőven akadnak vevők az USA-ban és Európában is - írja a gizchina.com techportál.
Kapcsolódó
A felújított készüléke piaca tavaly Latin-Amerikában 29 százalékkal, Indiában 25 százalékkal, Amerikában pedig 15 százalékkal nőtt.
Ezeket a készülékeket a gyártók szakemberi tesztelik és hozzák újszerű állapotúra, hogy aztán az aktuális zászlóshajókhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban adják el azokat. Az 5G megjelenésével például megnőtt a kereslet a hálózatot kezelő készülékek iránt a tehetősebbek körében, de közben a 4G-képes telefonok is megtartották értéküket és el is jutottak a kisebb pénzűekhez.
Ilyen hirdetésekkel egyébként Magyarországon is lehet találkozni.
A felújított telefonok piacát az Apple és a Samsung vezeti, ami nem meglepő, hiszen ezeknek a gyártóknak a legdrágábbak az éppen aktuális készülékei.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek