A Google Play Store egy új adatbiztonsági funkcióval bővül, ahol a felhasználók több információt tudhatnak meg arról, hogy az applikációk milyen adatokat gyűjthetnek a letöltésük után – jelentette be a vállalat keddi blogbejegyzésében.
A kezdeményezést tavaly jelentették be először, közvetlenül azután, hogy a rivális Apple hasonló adatvédelmi előírásokat vezetett be saját alkalmazáspiacán. Ennek bevezetésére a következő hetekben sor kerül – az alkalmazások fejlesztőinek július 20-ig frissíteniük kell az adatvédelmi leírásokat –, addig nem mindenkinek lesz látható a funkció.
Az új adatbiztonsági szakasz (Data Safety section) többek között a következőket fogja részletezni:
- Adatgyűjtés megléte és célja.
- Megosztása harmadik felekkel.
- Az adatok titkosításának és törlésének lehetőségei.
- Gyermekvédelmi irányelvek vállalása.
Ezentúl a felhasználók azt is láthatják, hogy az adott alkalmazásnak szüksége van-e adatokra a működéshez, vagy az adatgyűjtés opcionális. Amennyiben a fejlesztők valótlan irányelveket fogalmaznak meg, vagy elmulasztják az adatvédelmi szakasz kitöltését, az alkalmazásukat akár véglegesen el is távolíthatják a Play Áruházból.
A Google ezen törekvéseivel azt szeretné elérni, hogy az alkalmazások tiszteletben tartsák a felhasználók adatainak védelmét. Még a hónap elején vezettek be korlátozásokat az elavult appokra, hogy a letölthető alkalmazások az Android legújabb adatvédelmi és biztonsági funkcióit használják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot