Jelentős növekedést mutat az Indiában készülő iPhone-ok száma és értékesítése, miután az Apple Kína helyett Indiában terjeszkedik – összegezte a South China Morning Post című hongkongi lap a Counterpoint piackutató adatai alapján.
Az Indiában gyártott iPhone-ok száma tavaly 65 százalékkal nőtt az előző évhez képest, értékben pedig 162 százalékos növekedést mértek.
Mindezzel egy időben Indiában az egy évvel korábbi 12 százalékról tavaly 25 százalékra emelkedett az Apple részesedése a teljes okostelefon kiszállításon belül.
Ezt látja majd, ha rádob egy frissítést az iPhone-jára
Nem, még nincs itt az iOS 17. Viszont lesznek új emoji-k, klasszikus zene és a push-üzenetek is megtalálják majd. Bővebben>>>Átszervezik az ellátást
2020-ban az indiai kormány egy 6,65 milliárd dolláros programot indított arra ösztönözve a globális okostelefon-gyártókat, hogy gyártásukat helyezzék át az országba.
Globálisan az Iphone-ok 85 százalékát Kínában gyártják, de Kína meghatározó szerepe veszélybe került, miután az Apple úgy döntött, hogy ellátási láncát átszervezi. Ebben kiemelt szerepet kapott India.
Használt az indiai ösztönző
Korábbi jelentések szerint az Apple szerződött gyártója, a Foxconn Technology Group 700 millió dollárt szán egy új gyár megépítésére Indiában, hogy növelje a termelést.
A múlt hónapban pedig a Foxconn újabb megrendelést kapott az Apple-től AirPodok, vagyis vezeték nélküli fülhallgatók gyártására, és az ehhez kapcsolódó termelő üzemet mintegy 200 millió dolláros beruházással Indiában tervezik megépíteni.
Iparági előrejelzések szerint 2027-ig az Apple Iphone-jainak mintegy 50 százalékát fogják összeszerelni Indiában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Döbbenetes felfedezés, nemcsak nyersanyagokat rejt az Antarktisz jege

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Nem csitul a járvány, már gyógyszerhiány is nehezíti a gyógyulást

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Nagy a baj a németeknél, nem tudják, hogy jönnek ki belőle

A Duna Plaza átveszi az uralmat, retteghet a Nagy Testvér

Ez a gyógyszerhiány igazán nem jött jól most, a járvány idején

Új nevet kell megtanulnunk a Nébih helyett
