A kkv-k több mint kétharmada szenvedett el adatbiztonsági incidenst az elmúlt 12 hónapban, amelynek átlagos becsült költsége csaknem 220 000 euró (közel 90 millió forint) volt. A kis- és középvállalkozások 29 százaléka azonban ennek ellenére továbbra is az adatvesztést tartja a legnagyobb kockázatnak – derül ki az ESET 2022-es SMB Digital Security Sentiment Report című jelentéséből.
Bár a vezetők aggódnak egy esetleges kibertámadás és annak következményei miatt, tízből hét vállalkozás elismerte, hogy nem fordítottak kellő pénzt és figyelmet az adatbiztonságra. A vírusriport adatai szerint idén 20 százalékkal több fenyegetést észleltek a tavalyi év azonos időszakához képest, ez pedig jelentősen befolyásolta a kkv-k hangulatát.
Az észak-amerikai és európai kis- és középvállalkozások 74 százaléka úgy látja, hogy jobban ki van téve a digitális támadásoknak, mint a nagyvállalatok.
A cégek nincsenek felkészülve a támadásokra
A válaszadók az előttük álló 12 hónapra vonatkozóan leginkább a következő kockázatok miatt aggódnak:
- Rosszindulatú szoftverek (összesen 70 százaléka tartja reális veszélynek)
- Webes támadások (összesen 67 százalék említette)
- Zsarolóvírus (összesen 65 százalék)
- Harmadik fél által okozott biztonsági problémák (64 százalék)
- Elosztott szolgáltatásmegtagadási, terheléses DDoS-támadások (60 százalék)
- Távoli asztali protokoll (RDP) támadások (összesen 60 százalék)
A felmérés szerint ezek alapján nem meglepő, hogy a kkv-k általános értékelése a kibertámadásokkal szembeni ellenálló képességüket illetően alacsony: a válaszadó cégek mindössze 48 százaléka állította, hogy közepesen vagy nagyon megbízik saját kiberbiztonsági felkészültségében.
Az olyan extrém globális kihívások ellenére, mint az Ukrajna elleni háború vagy a koronavírus-járvány után is folytatódó távmunka, a kkv-k szerint mégis leginkább az alkalmazottak tudatosságának hiánya növeli meg a támadások kockázatát. A vállalatok szerint további kiemelt kockázati tényező az államilag támogatott kiberbűnözés, a partneri/beszállítói rendszer sebezhetősége és a hibrid munkarend is – állapította meg a kutatás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Elképesztő hiba Ferenc pápa sírján: a szakértők is csak a fejüket fogják

Teljes gyászban Spanyolország: halálos áldozatokat és milliárdos veszteséget okozott az áramszünet

Drámai lejtmenet: Magyarország egyedül maradt a V4-ek között

Már a világsajtónak is feltűnt, mekkora gigagyár épül Szeged mellett

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Túlszárnyalta a negyedéves bevételi várakozásokat a Microsoft

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Egyre nagyobb a baj Németországban, a pandémia óta nem volt erre példa
