Borje Ekholm, a svéd Ericsson mobil távközlési berendezésgyártó konszern, a távközlési ágazatban a Huawei egyik legnagyobb konkurensének vezérigazgatója a brit Financial Times lapnak adott interjúban leszögezte, hogy fontosnak tartja a verseny és a kereskedelem szabadságának megőrzését. "Azok közé tartozom, akik hisznek benne, hogy a szabad verseny hosszú távon jobb vállalattá tesz bennünket. Rövid távon kellemetlen tud lenni ugyan, hosszabb távon azonban innovációra ösztönöz és így jobb termékekkel tudunk ügyfeleink rendelkezésére állni".
A tiltó döntés miatt késedelmet fog szenvedni az 5G hálózati infrastruktúra kiépítése Európában, holott a politikának éppen hogy a lehető leggyorsabb fejlesztést kellene szorgalmaznia. "Nézzük csak meg mi is történt a 4G hálózatok fejlesztésekor. Miközben Európában még azon ment a vita, hogy mi lenne a legjobb megoldás, Amerikában és Kínában amilyen gyorsan csak tudták kiépítették a 4G hálózatot. A mobil készülékek alkalmazás-ökoszisztémájának fejlesztése így ott vett lendületet és mára amerikai és kínai cégek uralják a piacot" - fejtette ki. "Az 5G esetében ugyanez a helyzet. A hálózat kiépítésének a halogatása gazdasági kockázatot jelent. Európa ismét a lemaradást kockáztatja."
Korábban a Huaweit nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárták az 5G hálózati fejlesztésből Svédországban. Egy bíróság azonban ennek a döntésnek egyes elemeit felfüggesztette. A svéd PTS távközlési felügyelet ezt követően viszont leállította az 5G hálózati frekvencia aukciót.
A Huawei cáfolta, hogy berendezései biztonsági kockázatot jelentenének. A kínai külügyminisztérium pedig jelezte, hogy Svédországnak felül kell vizsgálnia a Huawei és a ZTE vállalatokat kizáró döntését, ha el kívánja kerülni svéd vállalatok hasonló kezelését Kínában.
A svéd Ericsson mind a három nagy kínai mobil hálózati szolgáltatóval kötött már szerződést 5G hálózati berendezések szállításáról. A finn Nokia viszont, a mobil hálózati berendezés ágazat harmadik nagy piaci szereplője nem rendelkezik beszállítói szerződésekkel Kínában.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe