Közös tulajdonban a kaposvári és a zalaegerszegi Agroker
A Kaposvári Agroker Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Rt.-ben a közelmúltban 18,79 százalékos tulajdonrészt szerzett befektetői csoport megvásárolta a Zalaegerszegi Agroker Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Rt. többségi, 53 százalékos tulajdonrészét - tájékoztatta a NAPI Gazdaságot Murányi Ferenc, az invesztíciót végrehajtó Terra Danubia Rt. elnök-igazgatója.
A jelenleg 56 dolgozót foglalkoztató, 193 millió forint jegyzett és 187 millió forint saját tőkéjű zalaegerszegi székhelyű társaság árbevétele tavaly mintegy 20 százalékkal tovább csökkent. A 47 százalékban a dolgozókat tömörítő MRP szervezet tulajdonában lévő cég 1998-ban 1,22 milliárd forint nettó árbevétel mellett 40 millió forint veszteséggel zárta az évet. Murányi Ferenc elmondta, hogy hamarosan döntenek a szükséges feltőkésítés mértékéről, illetve arról, hogy a kaposvári és zalaegerszegi cég milyen formában működik együtt. Nem kizárt, hogy a két Agroker szoros koordinációban, de két külön cégként végzi tevékenységét.
A 422 millió forint jegyzett és 423 millió forint saját tőkéjű Kaposvári Agroker Rt., amelynek 50 százalékos tulajdonrésze a dolgozókat tömörítő MRP-szervezet, 26,3 százaléka a Kaposvári Agroker Rt., 18,79 százaléka a Terra Danubia Rt., 4,91 százaléka a budapesti székhelyű Váltó Rt. birtokában van, ugyancsak csökkenő árbevétellel és az 1997. évi mínusz 36,4 millió forint után tavaly 25 millió forint veszteséggel zárt. (A társaság nettó árbevétele 1998-ban 1,416 milliárd forintra apadt.)
A Kaposvári Agroker Rt. idén - változatlan létszám mellett - 1,1 milliárd forint nettó árbevétellel és pozitív nulla körüli eredménnyel számol.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.