Kormányinfó – 24.04.25.

Kormányinfó – 24.04.25.

A szerdai kormányülést követően Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök 11 órától tartott Kormányinfót. A tájékoztatón bejelentették, hogy Magyarországra látogat a kínai elnök, de Gulyás Gergely beszélt az új háborús helyzetről, az Alaptörvény-módosításokról, valamint a benzinárakról is. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy jó hírnév megsértése miatt beperlik a Spart.

12:31
április
25.

Gulyás Gergely az atomfegyverekről

A miniszter szerint Lengyelországban is vita van az ország területére telepítendő atomfegyverekről.

A nukleáris fegyverek lengyelországi telepítése már régóta téma a lengyel-amerikai tárgyalásokon – számoltunk be erről korábban. 

Gulyás Gergely most azt mondta, hogy „óvatos lenne az atomfegyverek telepítésével kapcsolatban”, mert míg korábban mindenki egyetértett abban, hogyha egyre kevesebb az atomfegyver a világban, az az enyhülés legfőbb jele, addig ma az egész világ számára negatív, ha „ezzel ellentétes folyamat indul meg”.

12:57
április
25.

Véget ért a tájékoztató

Véget ért a Kormányinfó, összefoglalóval hamarosan, külön cikkben jelentkezünk!

12:45
április
25.

A háború és a tanárok béremelésének összefüggései

Milyen módon befolyásolja a háború a tanárok bérét? – kérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Gulyás Gergely válaszában hangsúlyozta, 

„nyilvánvaló, hogy a bérigénye mindenkinek jogos”.

Magyarország számára a háború miatt sok minden megdrágult, elég csak a rezsicsökkentés fenntartására vagy a haderőreformra gondolni – Gulyás szerint ez az összefüggés a tanárok béremelése az orosz-ukrán háború között.

„Az igény az érthető, az illetékes minisztérium tárgyal is velük” – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, hogy „a háború alatt is igyekszünk emelni”, de a mozgásteret befolyásolja, hogy „ilyen nehéz időket élünk”.

12:24
április
25.

Elhalasztják a versenytörvény módosítását

A hatályos uniós jogrend alapján módosították volna GVH jogköreit, de ezt elhalasztják, mert több kifogást is jeleztek a tervezettel kapcsolatban az egyes gazdasági szereplők. Gulyás Gergely azt mondta, hogy amíg ezeket a kifogásokat nem kezelik, addig a törvénymódosításról szóló vita sem zárható le.

12:13
április
25.

Új gyorsvasutat és felújított gyorsforgalmit hozhat a reptérvásárlás

A repülőtér megvásárlását követő esetleges fejlesztésekről is megkérdezték Gulyás Gergelyt. A miniszter elmondta, hogy

  • a gyorsforgalmi utat teljesen fel kell újítani, 
  • és mindenképpen ki kell építeni a gyorsvasutat is.

A fejlesztések finanszírozásáról azt mondta, hogy több száz milliárdos beruházásokról van szó, de szerinte van, ami piaci alapon is megoldható, itt a vasúti fejlesztést emelte ki.

A reptérvásárlási folyamat pedig jelenleg ott tart Gulyás tájékoztatása szerint, hogy sok a szereplő van, „mindenkinél van egy bonyolult cégprotokoll”, és ezek átfutása még néhány napig, hétig vagy akár egy hónapig is eltarthat.

12:04
április
25.

A kormány beperli a Spart

Spar ellen indítandó perről is megkérdezték Gulyás Gergelyt, aki azt mondta, hogy 

„az eljárás meg fog indulni a bíróságon, jó hírnév megsértése miatt”.

Azt nem részletezte, hogy mit ért ezalatt, de a Spar vezérigazgatója – ahogy arról korábban az Economx is beszámolt – azt nyilatkozta, hogy a magyar kormányhoz közeli üzletemberek akarták felvásárolni a céget, továbbá a kiskereskedelmi különadót zsarolási eszköznek nevezte.

11:57
április
25.

„Magyar Péter ennyire nem hülye, értette ő azt”

Gulyás Gergely sejtelmesen fogalmazott a legutóbbi Kormányinfó végén Magyar Péterrel kapcsolatban.

Erre ismét rákérdeztek, és a miniszter azt mondta, hogy érdemes néhány hetet várni, vagy esetleg két évet, és „mindenki látni fogja, hogy ami történik, az egy baloldali probléma”, szerinte a kormányt ez nem érinti, ha pedig mégis, akkor valószínűleg kedvezően.

Magyar Péter Gulyás korábbi szavait fenyegetésként értékelte, a miniszter most ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy

„Magyar Péter ennyire nem hülye, értette ő azt”.

Az Index egyébként úgy értesült, hogy Magyar Péter is listát állíthat a fővárosi választáson, Gulyás Gergely erről úgy vélekedett, hogy kevesebb mint hét hét van a választásokig, meglátják mi lesz, de a kormányzati oldalon „nem lát problémát”, ellenben a másik oldalon „felbolydulást” lát.

11:48
április
25.

Gulyás Gergely az EP újabb kritikáiról: „hazugságoktól hemzsegő határozat”

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva beszélt a friss Európai Parlament által hozott határozatról is, mely elmarasztalta Magyarországot. 

„Pontosan olyan jelentőséggel bír, mint a korábbi, hazugságoktól hemzsegő határozat”

– fogalmazott a miniszter. Beszélt arról is, hogy az egyik momentumos EP-képviselő – akit nem nevezett meg – javasolta, hogy a magyar tanárok, óvónők ne kaphassák meg az uniós forrásokat, melyből finanszíroznák a fizetésemelésüket. Szerinte „ez példátlan, miközben ezek az EP-képviselők 6 millió forintot keresnek”. Szerinte nem véletlen, hogy a Momentum a „kiesés szélén táncol”.

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Öt amerikai elnök alatt szolgált 30 évig Bridget Brink, aki most besokallt attól, hogy Donald Trump az agresszor Oroszország mellé állt és nem a szenvedő Ukrajna mellé.

Trump újra pénzügyi gurut játszik, hallgatni kellett volna rá?

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

A nyilvánosságra hozott jelentések szerint Angel Merkel a Krím annektálása után is ragaszkodott az Északi Áramlat 2 üzembe állításához.

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Ezt ne csinálja otthon, nagyon durván megbüntethetik érte

Baj van a Gmail-fiókjával? – Így fosztják ki a felhasználókat

Baj van a Gmail-fiókjával? – Így fosztják ki a felhasználókat

Figyelmeztetést adott ki a Google, miszerint telefonos csalók lopják el a fiókokat.

Az influenszerek is fennakadhatnak az átláthatósági törvényen

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Már a napelemek is kémkednek? Titkos eszközöket találtak az inverterekben

Már a napelemek is kémkednek? Titkos eszközöket találtak az inverterekben

Oda nem illő kommunikációs eszközöket találtak amerikai ellenőrök kínai napelemes inverterekben.

A németek európai kémhálózatot akarnak

Kémbotrány: Szijjártó Péter kiutasított két ukrán diplomatát

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

A leggazdagabb amerikai tagállam és Portugália éghajlati, kulturális és domborzati viszonyainak a hasonlóságára hívták fel a figyelmet turisztika szakemberek.

Ide mennek nyaralni idén az emberek az elviselhetetlen nyár miatt

Luxusappként újul meg az Airbnb: ezt adja az új szolgáltatás

Sztálin-szobrot avattak a metróban, reneszánszát éli a diktátor

Sztálin-szobrot avattak a metróban, reneszánszát éli a diktátor

Sztálin szobrát avatták fel le a moszkvai Taganszkaja metróállomás átjárójában: az emlékmű különlegessége, hogy egy elveszett, „kalandos életű” műalkotás pontos reprodukciója.

Putyin: „Idióták, ha majd szájon csókolnak, az sem lesz elég”

Brutális az eddigi mérleg: íme az oroszok háborús veszteséglistája

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Kormányinfó – 24.04.25.

A szerdai kormányülést követően Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök 11 órától tartott Kormányinfót. A tájékoztatón...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2025 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.