Átrendeződött München műkereskedelme az utóbbi években, ami egyaránt érinti a helyi régiségvásár alapítóit és az "újoncokat". A legrégebbi német művészeti vásár, az idén október 18−27. között 58. alkalommal sorra kerülő Kunst-Messe München (KMM) helyszíne előbb a régi vásárváros volt, majd átköltöztették az újba − tapasztalatok szerint közlekedési okokból is ésszerű e választás. A húszas évek modernizmusában emelt egykori belvárosi Postapalota körcsarnoka mind az elérhetőség, mind a kiállítók befogadása szempontjából megfelelőnek bizonyult, legutóbb 15 ezer látogató válogathatott az 51 standon az ókortól a kortársakig terjedő felhozatalból.

Az Odeonsplatz környékén székelő galériák viszont már 2003-tól külön társaságba tömörültek, hogy a KMM idején "Munich Highlights" címmel saját helyiségeikben fogadják az ügyfeleket eladásos tárlataikon, ahová alkalmanként külsősöket is befogadtak, akár külföldről is. Ez egyenesen vezetett ahhoz, hogy 2009-ben 19 tekintélyes helybéli műkereskedő megalapította a "Highlights − Internationale Kunstmesse München" eladással egybekötött közös kiállítását, már az indulásnál 52 galériás részvételével. Eddig a Hitler által reprezentatív időszaki kiállítások befogadására építtetett Haus der Kunst egyik szárnyát bérelték az Isar partján (lenti képünkön), de idén beljebb költöznek, az óváros szívébe. A múzeumként működő egykori bajor királyi rezidencia (fenti képünkön) Kaiserhof részén emeltetnek időszaki vásárcsarnokot Tom Postma holland sztárépítésszel (ő jegyzi a maastrichti TEFAF, az Art Basel és annak hongkongi kiadása dizájnját is). A központi pavilont és a belőle nyíló szalonokat először november 8−13. között keresheti fel a közönség. A Haus der Kunst elhagyott szárnya se marad üresen: itt startol november 8−10. között München harmadik művészeti vására, a vadonatúj "ART Classix", a neussi Textytyle GmbH szervezésében, Michael Daniels és Norbert Buddatsch kereskedelmi igazgató vezetésével. A rendezők tudatosan választották a bejáratott épületet, éppúgy, mint a részleges időbeli átfedést, hogy a Highlights vendégei is átsétálhassanak hozzájuk. Az új mustrán 30 német, osztrák, svájci és holland műkereskedő lesz jelen, a középkortól a két világháború közötti modernekig terjedő, muzeális nívójúnak ígérkező kínálattal.

Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra