Ez valamivel jobb a rivális Christie's eredményénél: a magánkézben levő, így részletes adatokat nem közlő ház 5,7 milliárd dolláros tavalyi összforgalomról számolt be korábban (Napi Gazdaság, 2012. február 6.). Az egész éves nettó profit 171,4 millió dollár lett, 7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Ennél jobb éves eredményeket csak 2007-ben, azaz a válság előtt, a műtárgypiaci boom csúcsán tudott felmutatni a Sotheby's − ennek ellenére csütörtökön, a jelentés közzététele után 9 százalékkal gyengült az árfolyama. Ezt a negyedik negyedév számai magyarázták: 2011 utolsó három hónapjában − amiben benne vannak a fontos novemberi aukciók is − 71,5 millió dollárra rúgott az adózott eredmény, ez 26 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az aukciós forgalom 274,9 millió dollárt ért el − derül ki a ház közleményéből −, ami 11 százalékos elmaradást jelent. Az utolsó negyedév rossz teljesítményét az Artfix szerint részben az európai bizonytalanságokkal, a görög adósságválsággal magyarázta a Sotheby's pénzügyi igazgatója, William Sheridan; szerinte a beadók egy része inkább kivárt ebben a helyzetben.
A Sotheby's összességében így is rendkívül sikeres évnek tartja a tavalyit, az elnök-vezérigazgató, Bill Ruprecht két dolgot emelt ki különösen a közleményben: a privát értékesítés forgalma 65 százalékos emelkedéssel, 814,6 millió dolláros rekordszintre emelkedett, az egyre fontosabb piacnak számító Ázsiában pedig először lépték túl az évi egymilliárd dolláros forgalmat.
| (millió dollár) | |||
| 2010 | 2011 | ||
| Árbevétel | 774,3 | 831,8 | |
| Adózás előtti eredmény | 225,579 | 231,3 | |
| Adózott eredmény | 160,9 | 171,4 | |
| Forrás: Sotheby's |
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint