Fellebbezett a Wizz Air az Európai Unió Bíróságának azon döntése ellen, mely szabályosnak nyilvánította a Taromnak tavaly nyújtott 36,6 millió eurós állami támogatást - írja a Maszol. A fapados légitársaság jogászai hét pontban találták hibásnak a taláros testület indoklását.
A Wizz Air szerint nem állja meg a helyét, hogy a Tarom szolgáltatását nehezen lehetett volna kiváltani, illetve az sem, hogy a konkurencia nem tudta volna átvenni az állami légitársaság helyét, biztosítva a belföldi légi közlekedés folytonosságát.
Több frontos támadás
A Wizz Air egy másik keresetet is benyújtott a Tarom ellen, amelyben egy 2020-as, 19,3 millió eurós állami támogatás ellen emelt kifogást. Ebben az ügyben még nem született ítélet. A vállalat a román fapados társaságnak, a Blue Airnek 2020 nyarán folyósított állami támogatás miatt is az Európai Unió Bíróságához fordult.
A bukaresti kormány mindhárom alkalommal az Európai Bizottság jóváhagyásával nyújtott pénzügyi támogatást a két cégnek, a koronavírus-járvány miatti veszteségek ellensúlyozására.
Hiába jön a pénz
Annak ellenére, hogy két év alatt 56 millió euró értékű kormánytámogatást kapott, a Tarom továbbra is kritikus helyzetben van, és újabb, közel 90 millió euró támogatásra vár. A napokban Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter is elismerte, hogy az állami légitársaság helyzete nem rózsás, ami azt jelenti, hogy a szakadék szélén táncol.
Ha a bíróság a korábban felvett állami támogatások visszafizetésére kötelezné a céget, az a csőddel lenne egyenértékű. A Wizz Air nyilvánvalóan arra törekszik, hogy ez bekövetkezzen, mely esetben gyorsan betöltené a belföldi légi forgalom piacán keletkező űrt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)