Az új járatokra már 4 590 forinttól (egy útra, beleértve az adókat és a nem választható költségeket) kaphatók jegyek. Kijev mellett Odessza lesz a második város Ukrajnában, ahová közvetlenül is eljuthatunk Budapestről.
London-Gatwick, Oslo, Castellón, Kazán és Edinburgh után Odessza a Wizz Air hatodik új úti célja, amely közvetlenül is elérhető a magyar fővárosból. A Wizz Air Budapestről és Debrecenből már 83 útvonalon repül 30 országba. A Budapest és Odessza között közlekedő járatot a Wizz Air Airbus A320-as repülőgéppel teljesíti.
Kapcsolódó
A képek kedden és szombaton járnak majd.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit