A legfrissebb adatok szerint tavaly decemberben az uniós államokban összességében 1 százalékos, az eurózónában 0,8 százalékos volt az infláció, ami jóval elmarad az Európai Központi Bank (ECB) által kitűzött, az árstabilitási szintet jelentő 2 százaléktól. Az eurózóna déli régiójában lévő országoknak újabb kockázatokkal kell számolniuk, több euróövezeti országban negatív volt az infláció: Görögországban mínusz 1,8 százalék, Cipruson pedig mínusz 1,3 százalék, tehát az árak csökkentek ezekben az országokban - állapította meg a Coface, a világ egyik vezető hitelbiztosítója elemzése.
Csak első látásra jó dolog
A szakértők szerint a deflációs környezetet eredményező árcsökkenés csak első látásra kedvező egy-egy gazdaságban, például a háztartások számára, ám hosszú távon minden gazdasági szereplő rosszul jön ki belőle. A defláció azért veszélyes, mert mérséklődnek az árak, csökken a kereslet, az emberek a jövőbeni alacsonyabb ár reményében elhalasztják a vásárlásaikat.
Az eurózónában a deflációs kockázat azon országokban a legjelentősebb, amelyekben magas a munkanélküliség, csökken a bérszínvonal, valamint jelentős a vállalatok és az állam eladósodottsága, ezért a dél-európai országok vannak a leginkább veszélyben.
A magyaroknak emiatt nem kell félniük
Magyarországon az infláció évtizedes mélypontra süllyedt, elsősorban a kormányzati kényszer hatására megvalósult rezsicsökkentés hatására. Az elemzők összességében deflációs veszélyt azonban nem látnak, sőt, a pozitív elemek között említik, hogy az export támogatja majd a fejlődést. Emellett a jegybanki növekedési hitelprogram eredményeként új munkahelyek jöhetnek létre és a bérek is emelkedhetnek.
A Coface a tavalyi 1 százalék után 1,5 százalékos GDP-növekedést vár 2014-ben, hozzátéve: felhívják a figyelmet arra, hogy a késedelmes hitelek aránya még mindig jelentős, és a magyar vállalatokat tekintve magas a hitelkockázat szintje.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető