Az Alitalia igazgatótanácsa legutóbb októberben határozott 300 millió eurós tőkeemelésről egy válságtanácskozáson, hogy megmentse a csődtől a légicéget.
A pénteki közgyűlésen elfogadták a 2013-as évről szóló beszámolót is, amely nem nyilvános. Hírek szerint akár 570 millió euróra is rúghat az Alitalia tavalyi vesztesége.
Kemény tárgyalások után június végén született megállapodás arról, hogy az egyesült arab emírségekbeli Etihad Airways 560 millió eurós befektetéssel 49 százalékos tulajdonrészt vásárol az Alitaliában. Az abu-dzabi székhelyű vállalat az olasz cég adósságának átstrukturálása és tetemes leépítések fejében vállalta, hogy beszáll az Alitaliába. Az arab befektető a következő négy évben állítólag kész 1,25 milliárd eurót befektetni az olasz légitársaságba.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket