Az UBS úgy számítja, hogy a termékpaletta szűkítése révén 2015-ig évi 5,4 milliárd svájci frankkal csökkennek a költségek. A szerkezetátalakítás azonban egyelőre költségekkel jár, a harmadik negyedévben az átértékelési veszteségek több mint 3 milliárd frankkal rontották az eredményt. Az UBS így 2,17 milliárd frank nettó veszteséggel zárta a negyedévet az egy évvel korábbi 1 milliárd frankos nyereséggel szemben.
Az UBS mindenekelőtt a származékos termékekkel való kereskedelemből vonul vissza, ez az üzletág a pénzügyi válság kirobbanása óta sokmilliárdos veszteséget okozott a banknak. A befektetési banki tevékenység a jövőben a részvény-, a deviza- és a nemesfém kereskedelemre és a tanácsadásra szorítkozik.
Nő azonban a vagyonkezelés súlya, az ebből származó nyereség a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest 20 százalékkal, 600 millió frankra nőtt. Az intézkedések bejelentését követően a bank részvényeinek árfolyama több mint 6 százalékkal emelkedett.
Az UBS jelenleg világszerte 65 500 embert foglalkoztat, de 2015-ig mintegy 54 ezerre csökken a létszám. Svájcban 2 500 munkahely szűnik meg, és nagy számban bocsátanak el befektetési bankárokat New York-ban, Londonban és Szingapúrban.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció