Busz vagy játékautó? A képre pillantva ez juthat az eszünkbe, ha az első szöuli önvezető buszokat nézegetjük. Az új jármű nem néz ki hagyományos busznak, lekerekített élei, nagy ablakai inkább játéknak, mint technológiai áttörésnek tűnnek. Az autonóm vezetést a busz első részen egy kék színű logóval jelzi a gyártó 42 Dot, amely a dél-koreai Hyundai tulajdonában lévő startup.
Ez a kialakítás szándékos - mondta Jeong Seong-gyun, a 42 Dot autonóm vezetésért felelős vezetője. A busz egy kicsit "olyan, mint a Lego", könnyen illeszthető, könnyű alkatrészekből készült azért, hogy a gyártás során alacsonyan tartsák a gyártási költségeket és a folyamat egyszerű, gyors legyen.
Kapcsolódó
A kisérleti busz drága érzékelők helyett kamerákat és radart használ a navigációhoz - tette hozzá Seong-gyun, ezzel is féken tartva a gyártás költségeit és időszükségletét. Egyelőre - egy biztonsági sofőr szoros felügyeletével - a busz egy 3,4 kilométeres kört fog magától megtenni Szöul belvárosában, ami körülbelül 20 percet vesz igénybe.
Az utasok két kijelölt megállóban szállhat fel, miután egy alkalmazáson keresztül lefoglalták helyüket az érkező buszon. (AFP)
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető