A járműeladásban tavaly világelső cég működési profitja 987,9 milliárd jen (9,45 milliárd dollár) lett, jóval felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 565,51 milliárd jent. A Toyota valamennyi régióban javítani tudott a harmadik negyedévben, a működési profitja például Japánban 34 százalékkal, az észak-amerikai régióban pedig a duplájára emelkedett.
Az adózott negyedéves eredmény 50 százalékkal, 838,7 milliárd jenre (8,02 milliárd dollár) ugrott.
Kapcsolódó
A cég szerdán ismertetett új előrejelzésében a március végével záródó folyó pénzügyi évre rekordszintű, 2000 milliárd jen működési nyereségre számít, az eddig becsült 1300 milliárd jen helyett. Javított a pénzügyi évben eladásra kerülő autók számán is, azt az eddig 9,4 millióról 9,7 millióra módosította. Az adat tartalmazza a Toyota leánycégei, a Daihatsu Motor és a Hino Motors eladásait is.
A naptári évet alapul véve a Toyota Motor adta el a legtöbb autót tavaly a világon, négy év után került ismét az élre, leszorítva az addigi listavezető Volkswagen-csoportot. A Toyota - a leánycégei értékesítését is figyelembe véve - 9 millió 528 ezer járművet adott el 2020-ban, 11,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A második helyre visszacsúszott Volkswagen 9 millió 305 ezer járművet adott el, 15,2 százalékkal kevesebbet mint 2019-ben - írja az MTI.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket