Az osztrák ams-OSRAM szenzor- és világítástechnikai vállalat azt közölte, hogy eladja európai és ázsiai digitális rendszerek üzletágát a kínai Inventronics vállalatnak.
A 600 alkalmazottat foglalkoztató, a München melletti Garchingban működő digitális rendszer üzletág elsősorban hagyományos és LED-es világításhoz fejleszt kapcsolóegységeket a hozzájuk tartozó világítási modulokkal, szoftverekkel és hálózatba kapcsolható komponensekkel.
A vételárat a felek nem közölték, a tranzakció a szokásos zárási feltételek függvénye.
Az értékesítést követően ams-OSRAM továbbra is a csúcstechnológiai félvezető üzletágra, valamint az autóipari, szórakoztatóipari és ipari lámpák üzletágára összpontosít. A tranzakció a vállalatnak a megvilágítási, a vizualizáció és az érzékelés alapvető technológiai területeire összpontosító és a vállalat szempontjából nem alapvető fontosságú üzletágak leépítését előtérbe helyező stratégiájába illeszkedik.
Százmilliós nyereség után
Az ams-OSRAM az első negyedévben 1,2 milliárd euró árbevétel mellett 102 millió euró nyereséget ért el, 38 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 2021-ben 5,0 milliárd euró forgalom után az egy évvel korábbinál 15 százalékkal magasabb, 273 millió eurós nyereséget realizált.
Az Inventronics tőzsdén jegyzett kínai vállalat, amelynek székhelye Hangcsouban található.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el