Az alacsony részvétel miatt várhatóan érvénytelen lesz a referendum - írta az MTI. A kizárólag Róma városát érintő népszavazást a parlamenten kívüli olasz radikális párt kezdeményezte.
Az urnákhoz várt 2,4 millió rómainak két kérdésre kellene válaszolnia igennel vagy nemmel: akarja-e, hogy az olasz főváros önkormányzata privatizálja a tömegközlekedést, és támogatja-e, hogy a főváros engedélyezze az internetes applikációkkal működő közösségi közlekedés terjedését.
Kapcsolódó
A referendum konzultációs jellegű, vagyis a lakosság véleménye nem kötelező érvényű a főpolgármesteri hivatal számára. Az érvényességhez legalább a jogosultak egyharmadának részvétele szükséges.
Az olasz főváros tömegközlekedésének több mint 80 százalékát az Atac római városi közlekedési vállalat üzemelteti. Az 1909-ben alapított vállalat jelenleg 100 százalékos önkormányzati tulajdonban van: az Atac-nak több mint 11 ezer dolgozója és 1,3 milliárd euró adóssága van. A felmérések szerint a tömegközlekedés kiemelten rossz működését Róma lakosai a város első számú problémájának tartják a hasonlóan rosszul üzemeltetett köztisztasággal együtt.
A népszavazást a balközép Demokrata Párt (PD) és a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) is támogatja, ellenzi a két kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga.
A népszavazást Rómában a főpolgármester Virginia Raggiról, az M5S politikusáról való felmérésnek is tartják. Raggit szombaton mentette fel a római elsőfokú bíróság korrupció vádja alól. A 2016-ban megválasztott Virgina Raggi támogatottsága a nyári adatok szerint jóval 20 százalék alatt van.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el
