Budapest dinamikusan fejlődő nemzetközi gazdasági és pénzügyi központ, amit jól mutat, hogy jelentős nemzetközi kereskedelmi bankok mellett egy fontos nemzetközi fejlesztési intézmény székhellyel lesz jelen Magyarországon - vélte Varga Mihály. Mint mondta, a magyar piacon már eddig is aktív bank közvetlen jelenléte tovább bővíti a magyar vállalatok rendelkezésére álló pénzügyi forrásokat, és tovább erősíti Budapest közép-európai pénzügyi központi szerepét.(Egy irodát már korábban is nyitottak Budapesten.)
Varga szerint a lépéssel javulhat a bank beágyazottsága az Európai Unió gazdasági rendszerébe, illetve tovább bővülnek más pénzügyi intézményekkel való együttműködés lehetőségei. Mint fogalmazott: a tagállamok összességében a bank versenyképességének és fejlesztési lehetőségeinek nagymértékű javulását várják a székhely Budapestre költözésétől. Ez az NBB hitelminősítésének további emelésében is megnyilvánulhat - mutatott rá a tárcavezető, aki szerint ezt alátámasztja, hogy a Fitch Ratings "BBB" kategóriából "BBB+" kategóriába emelte az NBB hitelminősítését november 22-én. A hitelminősítő részletes magyarázatában kiemelte, hogy a pénzintézet Magyarországra költöztetése várhatóan tovább javítja majd a bank megítélését.
Magyarország annak idején a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) alapító tagja volt, de - ahogy korábban az NGM fogalmazott - a bank nem kellően átlátható és nem kellően hatékony működése miatt 2000-ben kilépett a szervezetből, és megfigyelőként folyamatosan figyelemmel kísérte annak munkáját, végül 2015-ben újra teljes jogú tagja. Az NBB-nek jelenleg Bulgária, Kuba, Csehország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia és Vietnam a tagja Magyarország mellett.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket